2016. március 21., hétfő

97. Írás, tanulás, edzés

Sziasztok, bogyók!

Írás, tanulás, edzés... és valóban ezekből áll össze egy-egy napom. Meg persze hozzátehetném a házimunkát, főzést is, de ezekre inkább nem is akarok gondolni.:D
Szóval igen, eléggé zsúfoltak mostanában a napjaim, de nem zavar. Sőt! Élvezem minden percét! Mondjuk sokszor olyan vagyok estére, mint egy zombi, de legalább jót alszom - tényleg mindenben van valami jó.
Nos, a tanuláson kívül írok néhány szót a fentebb említett dolgokról.

Írás...
Mióta elkezdtem a Szerelem aláírásra című történetemet, még csak meg sem nyitottam más sztorit a gépemen. Csak erre fókuszálok, nem engedem, hogy bármi bezavarjon. Mióta ezt írom, még olvasni sem olvastam végig egy könyvet, vagy történetet sem. Egyébként 3 kész, 2 félig megírt és 1 elkezdett fejezetem van. Egyelőre annyit árulok el, hogy váltott szemszögek lesznek benne. Két okból döntöttem így: 1, mindkét szereplőm életébe, érzéseibe bele kell látni, hogy minden érthető legyen; 2, akiket megkérdeztem, mind ezt a variációt javasolták. A pasis szemszögek nem lesznek olyan hosszúak, mint amit a főhősnő nézőpontjából írok, legalábbis ez a terv. Persze lehet, ez meg fog változni útközben, ki tudja.:D

Edzés...
Életmódváltás, új célok, új álmok.
Mostanában nagyon megy nekem ez az álmodozás dolog, de igyekszem minél többet meg is valósítani!
Na, de térjünk vissza az edzésre.
Hmm... mit is írhatnék róla?! Igazából a másik blogomon sokkal inkább kifejtem ezt a témát, de megpróbálok ide is pár mondatot írni.
Nos, nem titok, azért kezdtem bele a diétába, edzésbe, mert nem vagyok megelégedve önmagammal. EZ van. Irigylem azokat, akik tökéletesen el tudják fogadni azt az embert, akit a tükörben látnak... hát én nem. Úgyhogy próbálok változtatni rajta.
Hét hete diétázom, 4 hete terembe járok edzeni. Előtte itthon is mozogtam, de egy idő után unalmassá vált, és abbahagytam. Hatalmas erőlöketet ad, hogy van mellettem egy edzőpartner!
Heti ötször edzem, súlyzós illetve kardiós edzéseken veszek részt. Eddig heti egy kardiónapot tartottam, de a héten ezt a számot háromra fogom felemelni, hogy még hatékonyabb legyen a dolog!
Oh, és ha ajánlhatok egy mozgásformát, akkor mindenki, akinek lehetősége van,vegyen részt egy Crossfit órán!

Csóközön!

2016. március 15., kedd

96. Már megint egy díj, köszi Dorcsa :D

Sziasztok, bogyeszok!

Mielőtt rátérnék az újabb díjas/kihívásos dologra, egy kis helyzetjelentést hoztam.
A legfontosabb, amit muszáj leírnom, hogy két napja folyamatosan írok. Ennek az eredménye, hogy tegnap befejeztem az új történetem, a Szerelem aláírásra második olyan fejezetét, amit a csajszi szereplőm, Joe szemszögéből írok. A harmadik J. nézőpont felénél járok, úgy tervezem, ma azt is befejezem. Ha sikerül megírom a visszalévő pár oldalt, akkor bizony rekordot fogok dönteni, ami 17 megírt oldalt jelent. :)
Elkezdtem már a pasi főszereplőm, Nicholas szemszögét is, de vannak vele nehézségeim. Nehezen rázódom át egyik nézőpontból a másikba, pontosan ezért nem is tudtam egy teljes hétig írni. Ezért tegnap előtt úgy döntöttem, hagyom a fenébe N. szemszögét, és Joe-val törődöm. A kis füzetecskémben természetesen megvannak a pasis fejezetek körvonalai, de egyelőre azokkal nem törődöm. A történet két nézőpontja között nem lesznek olyan részek, ami esetleg megismétli a már elhangzott dolgokat- oké, nem tudom, hogy ez a mondat mennyire volt érthető.:DD
Ma anyukám ismét rákérdezett, mit írok. Szerette volna elolvasni. Nem mertem neki megmutatni. Félek, hogy rossz véleménnyel lenne a történetemről, vagy utána máshogy nézne rám, mert egy olyan oldalamat ismerné meg, amit nemigen szokott látni.

És most jöjjön az újabb díj, amit Dorcsától már másodszorra kaptam meg. :DD Remélem, nem unjátok még, ha mégis, akkor ne olvassatok tovább. :D

Feltételek:
- Nevezd meg, hogy kitől kaptad a díjat!
- Írj magadról 11 dolgot!
- Válaszolj a feltett kérdésekre!
- Jelöld meg a kihívottakat!
- Tegyél fel 11 kérdést!

Jelöltjeim: Évus, Tigi, Voreena, Selly ~ bocsi csajok, tudom, hogy már kaptatok ilyet, ha nem akarjátok megcsinálni, hagyjátok a fenébe :D

11 tény rólam:

1. 6 héttel ezelőtt teljes életmód váltásba kezdtem
2. Sokat gondolkozom a halálon
3. Édesszájú vagyok, a kedvenc sütim a puncsos minyon
4. Imádom az állatokat, különös a kutyákat, papagájokat, lovakat és a pandákat
5. Mostanában akkor érzem magam elégedettnek és boldognak, amikor írok
6. Nem szeretem sem a kávét, sem az energiaitalt
7. Az elmúlt hónapban ismét nagyon jóba lettem az általános iskolai legjobb barátnőmmel, akit óvoda óta ismerek
8. Kézilabdáztam, lovagoltam, versenytáncoltam ~ amit hamar abbahagytam, mert nem volt olyan magas fiú, mint én~ hobbi szinten futottam, aerobikoztam
9. Rettentően utálok hajat mosni és hajat szárítani
10. Évus javaslatára az új történetem szereplőit, fejezeteit egy füzetbe dolgozom ki ~ áldom ezért a tippért, nagyon nagy segítség
11. A legtöbb lánnyal ellentétben én szeretek néha bunyózni a tesómmal, és kedvelem a küzdősportokat

Dorcsa kérdései: 

1. Mi a legnagyobb álmod?
A legnagyobb álmom... Nem, azt nem írom le. Én hiszek abban, hogy nem mondhatod el az álmodat, mert akkor nem válik valóra. :)) Egyébként több nagy álmom is van, nem tudnám kiválasztani, melyikre vágyom a legjobban.

2. Hiszel a horoszkópban? 
Is-is. Van, amikor magamra ismerek a horoszkópból, de abban kételkedem, hogy mindenkire jellemző volna az, amit a csillagjegye leír.

3. Van testvéred, vagy egyke vagy? Mit gondolsz, melyik jobb?
Két testvérem is van, egy fiú és egy lány. Sokszor elgondolkoztam, milyen lett volna egykének lenni. Néha vannak pillanatok, amikor örülnék neki, ha egyedül volnék, máskor viszont annak örülök, hogy van két majom a családban. :)

4. Tea vagy kávé?
Tea, nem szeretem a kávét.

5. Melyik az a három magyar város, ahova ellátogatnál? Miért?
Budapest - itt akarok továbbtanulni, tehát nem csak látogatást tervezek. Egyébként nagyon szép városnak tartom, és rengeteg a lehetőség.
Gödöllő - nagy rajongója vagyok Sysynek, és nagyon szeretném megnézni a Gödöllőn lévő Sysy kastélyt.
Bábolna - mivel imádom a lovakat, főleg az arab és shagya-arab fajtát, nagyon szeretnék egyszer elmenni a Bábolnán található ménesbe.

6. Mi szerettél volna lenni kiskorodban?
Ügyvéd...

7. Hiszel benne, hogy létezik szerelem első látásra? Igen? Nem? Miért?
Nem. Szerintem attól, hogy valakit meglátsz, még nem szeretsz bele. Maximum a kinézetébe, hiszen nem ismered az illetőt. Én pedig nem tudnék valakinek csak a kinézetébe beleesni. Szerintem képtelenség.

8. Mi volt az a két dolog, ami megváltoztatta az életedet? 
Az egyik egyértelműen az írás. Írás közben sokkal jobban megismerheted saját magadat, elkalandozhatsz, élvezheted az álmok nyújtotta víziókat. Miután elkezdtem írni, sokkal többet elgondolkoztam dolgokon, még többet olvastam, utánanéztem dolgoknak. Az írás egy olyan dolog, ami kutatómunkát is igényel, ezáltal pedig még több tudást lehet magadba szippantani. :)
Más dolgot nem igazán tudnék mondani, aminek nagy jelentősége lett volna.

9. Gyűjtesz valamit?
Könyveket.

10. Szeretsz koncertekre járni? Milyenen voltál már?
Nem igazán vagyok koncertes ember, mert nem vagyok oda a tömegért. Van ez a fránya tisztaságmániám, ami sajnos ilyenkor nagyon durván előjön, és nem igazán viselem jól, amikor ismeretlen emberek testrészei hozzámérnek. Szóval nem vagyok nagy koncertes.

11. Hány évesen kezdtél el blogolni? Mi inspirált? 
14 évesen írtam az első blogomat. Azért kezdtem el, mert jó dolognak tűnt.

Az én kérdéseim: 

1. Ha kitennének egy lakatlan szigetre, mi lenne azaz 5 dolog, amit magaddal vinnél? Miért?
2. Mihez kezdenél, ha megnyernéd a lottót?
3. Mit tartasz a legrosszabb emberi tulajdonságnak?
4. Ha visszamehetnél az időben, melyik kort választanád? Miért?
5. Hol szeretnél a később élni? Hol tudod elképzelni a jövődet?
6. Milyen műfajban szeretsz olvasni, írni?
7. Melyik filmben szerepelnél szívesen? Miért?
8. Mi a véleményed a mostani tinikről?
9. Ha egyet kívánhatnál, mi volna az?
10. Melyik a kedvenc ünneped?
11. Mit szeretsz a legjobban az életedben?

Csóközön~

2016. március 10., csütörtök

95. End

Sziasztok!

Azt hiszem, eljött az, hogy azokat az írásaimat, amelyek komolyabbnak készülnek - értsd: regénynek -, nem adom többet ki a kezeim közül. Nem fogok előolvasókat keresni, sem átküldeni másoknak egy-egy fejezetet, hogy olvasgassanak. Magamnak fogok írni, és megpróbálom minél kritikusabb szemmel átolvasni a saját írásomat.

Miért döntöttem így? Egyszerű. Én lelkesen küldöm át több emberkének is, akiktől számítok valamiféle visszajelzésre, de ezt nagyon ritkán kapom csak meg. Ennél még az is jobb lenne, ha simán beközölnék velem, hogy szar, amit írok. De sajnos még azt sem kapom meg.
Úgyhogy a készülő regényeim fejezetei nem fognak kiúszni a kezeim alól, nem fogom véleményekben reménykedve megosztani másokkal.
Ez még rosszabb érzés, mint amikor AFS-en nem kaptam kritikát, mert ott idegenek olvasták az írásomat, akiktől nem várhatom el, hogy mondják el a véleményüket, de azért a közeli ismerősök/barátok egy más kategória - legalábbis másnak kéne lennie.

Na, ennyi lenne a mai sírásom, szájtépésem, amit ne vegyen senki sem magára. Nem sértődtem meg, nem bántódtam meg, csupán egy döntést hoztam.
A részleteket továbbra is meg-megosztom majd, de nem tudom, hogy a közeli jövőben lesz-e más dolog, amiben aktivizálom magamat.

Chu~